Értékelhetetlen – Ismét alulmúlta magát az Ökölvívó Szövetség

image Mi történik az ökölvívóknál? Késve beadott óvás, szakemberek leépítése, ellehetetlenítése, elküldése… Ismét érem nélkül a magyar csapat. Mi változott az előző VB óta? Semmi. Egyre hígul az apparátus, aki változtatna, az inkább távozik, vagy elküldik. Lesz felelős? Kicsi a valószínűsége. Aki jó katona, az marad… Az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán kikapott az Európa-bajnok ír Jason Quigleytől a kazahsztáni Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokság 75 kilogrammos súlycsoportjának szerdai negyeddöntőjében, ezzel eldőlt, hogy a válogatott érem nélkül zárja a vb-t.

    A magyar küldöttség tájékoztatása szerint a mindössze 20 éves, idén Eb-bronzérmes bokszoló az első három percben jobbnak tűnt riválisánál, a pontozóbírák azonban másképp látták, s mindannyian 10-9 arányban Quigleynek adták a menetet.
    A folytatásban Harcsa kevésbé teljesített jól, a második felvonásban számoltak is rá, majd a harmadik három percben már nem tudott megújulni, így az ír kontinensbajnok mindhárom bíránál 30-27-es, egyhangú pontozásos győzelmet aratott.
    Harcsa sorozatban harmadik világversenyén jutott be a legjobb nyolc közé (2012-es olimpia, 2013-as Eb), vb-n viszont most először.
    A magyar csapat a legutóbbi, 2011-es Bakuban rendezett vb-hez hasonlóan ezúttal is érem nélkül tér majd haza.
    Magyar bokszoló világbajnokságon legutóbb 2009-ben szerzett érmet, akkor Káté Gyula lett harmadik a 64 kg-os kategóriában.

XLsport

 

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply