Erdei Zsolt a nemzetközi sajtótájékoztatón is bemutatkozott

image Erdei Zsolt profi ökölvívó kedden hivatalosan, egy nemzetközi
sajtótájékoztató keretein belül is bemutatkozott. A „Monte-Carlo millió
dolláros szupernégyes” elnevezésű gála résztvevői egy nívós
rendezvényen gyűltek össze a Casino De Monaco impozáns falai között,
hogy hivatalosan is bemutatkozzanak a nemzetközi média számára.

Madár
arra az elhangzott kérdésre; „milyen céllal tért vissza ennyi kihagyás
után a kötelek közé?” határozottan azt felelte; „Nekem mindenem a
boksz, és nagyon vártam már, hogy újra kötelek közé léphessek. Célom,
hogy megnyerjem a meccset, és a saját súlycsoportomban újra a világ
legjobbja lehessek.”

„Ismerem, Erdeit, mindent tudok róla. Voltak már erős ellenfeleim, így állok elébe a szombati mérőzésnek.” nyilatkozta szűkszavúan a sajtótájékoztatón Madár ellenfele, Denis Grachev.
A sajtótájékoztatón minden mérkőzés érintettjei pár-pár mondatban
reagáltak a hozzájuk intézett kérdésekre, majd egy állófogadással zárták
az első hivatalos gála-eseményt, amely egy szerdai nyilvános edzéssel
folytatódik majd.

Forrás: Profiboksz.hu   –     Megaphone TPM – Erdei Zsolt Menedzsment

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .