Elkezdődött a Kick-box utánpótlás Európa-bajnokság

image

Olaszországban, Lignano Sabbiadoroban  elkezdődtek a WAKO Junior és Kadett Európa-bajnokságának eseményei.

A szombati napon megérkezett a magyar válogatott is az Adriai-tenger partjára, és a mindig nagy izgalmat és stresszt okozó, délutáni  mérlegelésen is túlestek a magyar versenyzők. Mindenki sikeresen hozta a versenysúlyát, így a regenerálódás, a pihenés egy napja következik majd.

A magyar csapat a tengerpart melletti szálláson lakik, így egy kis fürdőzést is beiktattak többen programjukba. Vasárnap délután  kerül sor a sok mindent befolyásoló sorsolásra, amelyen a világszövetség vezérkara és a szakvezetők vesznek részt.

Ezzel egy időben tartják a nemzetközi bírói kar eligazítását, továbbképzését, amire szükség is van, hiszen sok országból delegáltak bírókat, és fontos az egységesség.

Este a nemzeti kick-box szövetségek vezetőit látják vendégül egy bankett keretében , és hétfő délelőtt, az ünnepélyes megnyitót követően kezdődnek a selejtezők.

Forrás: Gregor László

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply