Egységes judós családdal ünnepeltük sportágunkat. Elnöki interjú

A zágrábi Judo Grand Prix-n egy különleges vendég is részt vett, Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, aki kipihentebb volt, mint néhány hete. Mindez jó lehetőséget adott a 2017. augusztus 28. és szeptember 3. között eredményesen megrendezett SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG kapcsán néhány konklúzió levonására. A Nemzetközi Judo Szövetség interjúja.


„Nagyon jól érzem magam. El sem tudja képzelni, mennyi pozitív visszajelzést kaptunk a világbajnokságot követően – válaszolt a hogylétéről szóló kérdésre Dr. Tóth László. – Köszönetnyilvánítások érkeztek a világ minden részéről. A befektetett munka meghatározó a versenyt megelőzően, de az elvégzett munkát követő eredmény is nagyon fontos. Új-Zélandtól Szváziföldig kaptuk a gratuláló leveleket. A legfontosabb szempont számunkra az volt, hogy a résztvevők otthon érezzék magukat Budapesten. Egy egységes judós családdal akartuk megünnepelni a sportágunkat. Megmutattuk, hogy a judós család erős és sikeres. A világ véleménye fontos számomra, de azt kell mondjam, hogy Magyarországon, az utca emberétől a legmagasabb kormányzati szintekig nagyon pozitív a judoról kialakult kép.”


„Az IJF munkatársaival együtt egy nagyon eredményes és összeforrott csapatot alkotunk. Szeretnék mindent megköszönni az IJF munkatársainak és az IJF elnökének, Marius Vizernek. Az együttműködésünk ragyogó volt!”

Ezután Dr. Tóth László bevallotta, hogy kissé szomorú volt. „Igen. Egy kissé szomorú voltam, amikor át kellett adnom a zászlót Azerbajdzsán részére, a 2018-as világbajnoksághoz. Valójában nem akartam átadni a zászlót – teszi hozzá nevetve. – Tudja, több mint három héten át minden reggel a világbajnoksággal keltem, de abban a pillanatban meg kellett értenem, hogy vége az eseménynek. Hiányolom a nyomást, azt a pozitív stresszt, ami munkára fogott bennünket a judo érdekében.”

„Igen, ma egy kicsit pihentebbnek érzem magam, mivel beteljesítettük az álmainkat és sikeresek voltunk. Annak érdekében, hogy ne veszítsük el a világbajnokságot kísérő lendületet, már elkezdtük a következő évek Budapest Grand Prix-jeihez kapcsolódó előkészítő munkát.”


 A világbajnokság nemcsak a sport oldaláról volt sikeres: „A társasági rendezvényeink is nagyon pozitívak és jól szervezettek voltak. A művészeti kiállítás például óriási sikert hozott és Magyarországon a judo a top sportágak közé került az arculatát tekintve. Hihetetlen, hogy szeptember elején minden klubunk nagy létszámnövekedésről számolt be. A judo imázsa sokat gyarapodott és nagy tiszteletet vívott ki magának. Meg kell említenem Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének, az IJF tiszteletbeli elnökének látogatását, ez egy felejthetetlen pillanata volt a világbajnokságnak. De Mongólia köztársasági elnöke, Battulga Khaltmaa, számtalan neves VIP-vendég és a verseny zárónapján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach látogatásával bizonyítottuk a világnak, hogy a judo a csúcsra érkezett.”


„A csapatverseny szintén nagy sikert hozott, boldogok vagyunk, hogy részünk lehet a sikerben, hiszen a világon első alkalommal került sor ebben a rendszerben a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokon bemutatkozó szám.”

Legvégül Dr. Tóth László elárulta, az eredményeket tekintve kissé csalódott (a magyar versenyzők közül Csoknyai László, Tóth Krisztián és Bor Barna is az ötödik helyen végzett, de a mieinknek nem sikerült a dobogóra állniuk).

„A Magyar Judo Szövetség elnökeként azt kell mondanom, nagyon jó lett volna érmet szerezni. Úgy gondolom, hogy a csapatunk nagyon erős volt. De azt is ki kell jelentenem, hogy ez is mutatja, milyen magas szinten áll most a judo. No és emellett azt is, milyen szívesen látjuk a lehető legjobban vendégül az összes résztvevő delegációt. Miután meg akartuk mutatni, mennyire óriási a szívünk itt Magyarországon, végül az összes érmet a vendégeinknek adtuk…”

Forrás: IJF
Fotó: MJSZ, Horváth György

A Egységes judós családdal ünnepeltük sportágunkat. Elnöki interjú bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS

Posted by | View Post | View Group