Egy arany, két ezüst

Ez lett a magyar csapat eredménye a 64. Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny döntőinek.

A közönség először Kovács Richárdért szoríthatott, aki a 2019-es Európa Játékok győztesével Dzmitry Asanauval került döntőbe. Végül a nyíregyházi versenyző ezüstéremmel zárta az idei Bocskait.
“Kicsit szomorú vagyok, hogy a döntőt nem sikerült megnyernem, de szoros meccsnek éreztem! Nagyon örülök neki, hogy ilyen kemény és eredményes ellenfelek között második lettem.”- nyilatkozta a mérkőzés után Kovács Richárd.
A következő magyar érdekeltségű mérkőzés Gálos Rolandé volt. Az 57 kg-os ökölvívó ellenfele a francia Samuel Kistohurry volt. A harmadik menet végén 3:2-es hazai győzelem született.
“Nagyon jól éreztem magam a mai nap. Sajnos az első menetet kicsit lazán kezdtem és bele szaladtam egy pár olyan pofonba, amibe nem kellett volna, de ahogy kijöttem a szünetre azt a taktikát beszéltük meg apával, hogy álljak oda és a levédésekből támadjak vissza. Ez sikerült is és így megosztott pontozással nyertem.- értékelte döntőjét Gálos Roland.
A nőknél is volt egy magyar döntős Nagy Tímea személyében. A debreceni ökölvívó a világ és európa bajnok Zemfira Magomedalieva ellen lépett szorítóba. Végül Nagy Tímea is ezüstérmesként zárta a hazai eseményt.
“Nagyon örülök, hogy eljutottam a döntőig, nagyon sokat tanultam belőle”- foglalta össze az elmúlt hetet Nagy Tímea.
Végül a magyarok egy arany, két ezüst és négy bronzéremmel zárták a 64. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyt. A következő nagy állomás a márciusi Európai Kvalifikáció lesz.
Fotó: EUBC

The post Egy arany, két ezüst appeared first on xlsport.hu.