Cservenka Róbert – az ember, az ökölvívó mögött

Új cikksorozatunkban hazánk válogatottjának tagjait mutatjuk be egy kicsit másképp, nem csak az ökölvívókarrierrel a középpontban.

Első interjúalanyunk Szaka István volt, aki a címben is említett Cservenka Róbert válaszaira volt kíváncsi, így most őt kérdeztük.

Melyik sportággal ismerkedtél meg először, mik az első emlékeid róla?

8 évesen már motokrosszversenyző voltam, így az első nekem ez a sportág volt. Kisgyerekként arról álmodtam, hogy majd nagy motoros leszek, de sajnos egy komolyabb sérülés keresztülhúzta a számításaimat.

Mikor jött be a képbe az ökölvívás?

Rendkívül eleven gyerek voltam az iskolában, ezért is jelent meg a boksz az életemben, bíztak benne, hogy majd az edzéseknek köszönhetően kezelhetőbb leszek. Aztán az első tréningen beleszerettem a történetbe és a mester is látott bennem valamit, mert egyből áttett a versenyzői csoportba.

Mikor döntötted el, hogy igen, ezzel szeretnék versenyszerűen is foglalkozni?

Másodéves serdülőként kezdtem részt venni a megmérettetéseken, tehát az első teljes évemet követően indultam el különböző tornákon.

Mit szeretsz a legjobban a bokszban?

A küzdelmet, meg persze azt, amikor a végén a te kezedet emelik fel a magasba, az nagyon jó érzés, illetve azt is szeretem, hogy a szorítóban egyedül csak magadra számíthatsz.

Ha éppen nem a ringben vagy, mivel foglalkozol?

Mindig a boksz van a középpontban, csak ezzel foglalkozom.

Mit csinálsz a legszívesebben a szabadidőben?

A párommal töltöm az időt, szeretünk kirándulni, jókat enni.

Ki a példaképed és miért?

Édesapám, mert onnan, ahonnan ő elindult és végül, ahova eljutott, azt rendkívül nagyra becsülöm és sokra tartom.

Mi a legfontosabb dolog, amit eddig megtanultál az életben?

Azt, hogy becsüljem meg azokat az embereket, akikre számíthatok.

Mit üzennél a legkisebbeknek, akik éppen csak megismerkedtek a boksszal?

Soha ne hagyjátok abba az ökölvívást, tudom, hogy nehéz, de megéri vele foglalkozni. Rengeteg örömöt kaphattok ettől a sporttól, sok barátot, jó társaság tagja lehettek és messzire eljuthattok vele az életben.

Mi a legfőbb álmod, amit mindenképpen el szeretnél érni?

Szeretnék egy napon olimpiai bajnok lenni.

Köszönjük szépen a válaszokat, még egy bónuszkérdéssel készültünk neked, ki legyen a következő válogatott tag, akinek ezt a 10 kérdést feltegyük?

Villás Veronika válaszai érdekelnének.

Találkozunk legközelebb, amikor Villás Veronika kerül a reflektorfénybe 😊.

Forrás: www.boxing.hu – RSS

The post Cservenka Róbert – az ember, az ökölvívó mögött appeared first on xlsport.hu.