Cselgáncs-vb – Tóth Krisztián ezüstérmes

image A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüstérmet nyert a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság pénteki versenynapján.

    A KSI 20 éves versenyzője az elefántcsontparti Kinapeya Romeo Kone és a szerb Aleksandar Kukolj
elleni ippongyőzelem után a negyeddöntőben a világelső grúz Varlam Lipartelianit, majd az elődöntőben a hazai közönség előtt szereplő Kirill Voproszovot verte meg. A fináléban pedig a mezőny egyik legnagyobb alakja, az olimpiai, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok görög Iliasz Iliadisz várt rá, aki Jarji Zviadauri néven született Grúziában. Kettejük eddigi egyetlen meccsét az ellenfél nyerte tavaly a düsseldorfi Grand Prix-n.
    A második összecsapás a magyar dzsúdós intésével kezdődött, és 2 perc 4 másodpercig tartott, amikor Tóth kiemelési kísérletét a rivális megkontrázta, levitte őt a földre, és ipponnal nyert.    
    Tóth pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el, kétszeres U23-as Európa-bajnok, idén a felnőtt Eb-n harmadik volt. A magyar dzsúdósport hatodik világbajnoki ezüstérmét szerezte meg Oroszországban.
    Szombaton, a vb egyéni küzdelmeinek zárónapján magyar részről a 100 kg-os Cirjenics Miklós és Fogasy Gergő, valamint a +100 kg-ban szereplő Bor Barna lép tatamira.

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply