Judo

Megalakult a Sasaki Alapítvány

Az olimpiai bronzérmes Ozsvár András kezdeményezésére létrejött a Sasaki Kichisaburo Alapítvány, amelynek alapítója Nagamija Sodzsi professzor és a Magyar Judo Szövetség. Ozsvár András (balról), a kuratórium elnöke, Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és Csörgő Tamás professzor, a kuratórium tagja Az ötmillió forint készpénzzel és ötmillió forint értékű vagyoni juttatással létrehozott alapítvány küldetése, […]

A Megalakult a Sasaki Alapítvány bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Edzőtábor a serdülő válogatottnak Salgótarjánban

A serdülő válogatott augusztus 2. és 7. között részt vesz a salgótarjáni edzőtáborozáson. Találkozó: 2020. augusztus 2-án vasárnap 18 órakor a Lórántffy Zsuzsanna Kollégiumnál (Salgótarján, Kissomlyó utca 3.) Utolsó edzés: 2020. augusztus 7. péntek délelőtt, hazautazás ebéd után Ledényi Levente szövetségi edző

A Edzőtábor a serdülő válogatottnak Salgótarjánban bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Edzőtábort tart Cegléden az ifjúsági és a serdülő válogatott

2020. július 27. és 31. között edzőtáborozást tart Cegléden az ifjúsági és a serdülő válogatott. A találkozóra július 27-én hétfőn 9:00 és 9:30 között kerü sor az Ungvári Miklós Ceglédi Judo Központban (Cegléd, Malomtó szél 35.). A szállást az első edzést követően foglalják el a sportolók. A járványveszély miatt minden nap testhőmérséklet mérés történik, ezért […]

A Edzőtábort tart Cegléden az ifjúsági és a serdülő válogatott bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Testnevelési Egyetem: szakirányú továbbképzések

A Testnevelési Egyetem által szervezett, két szakirányú továbbképzésünkre szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket 2020. őszén tervezünk elindítani. Az alábbi linkeken megtalálható a képzésekhez kapcsolódó általános tájékoztató. Rendezvényszervezés-sportbiztonság: KLIKK IDE! Sportlétesítmény-üzemeltető: KLIKK IDE!

A Testnevelési Egyetem: szakirányú továbbképzések bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Válogatott keretedzések júliusban

2020. július 21. kedd, 16:00–18:00: Budapest, Tüzér utca, BHSE judoterme (ifjúsági, junior, U23, felnőtt) 2020. július 28. kedd, Cegléd, Ungvári Miklós Judo Központ 9:00–10:30: serdülő 10:45–12:15: ifjúsági, junior, U23, felnőtt) 14:30–16:00: serdülő 16:15–18:15: ifjúsági, junior, U23, felnőtt 2020. július 30. csütörtök, Cegléd, Ungvári Miklós Judo Központ 9:00–10:30: serdülő 10:45–12:15: ifjúsági, junior, U23, felnőtt 14:30–16:00: serdülő […]

A Válogatott keretedzések júliusban bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Elmarad az augusztusi bajai és a zirci edzőtábor

Kedves sportolók, edző kollégák! Sajnos rossz hírt kell közölnünk veletek! A Mogyi-Bajai Judo Club és a Vincze Judo Club Zirc által szervezett edzőtáborokat a Covid 19 vírus újra érzékelhető erősödése miatt nem tudja biztonságosan megrendezni. Sajnos nem tudjuk száz százalékban garantálni az edzőtáborban résztvevők egészségét. A sportolók egészségét szem előtt tartva az a döntés született, […]

A Elmarad az augusztusi bajai és a zirci edzőtábor bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Sportorvosi vizsgálatok rendje

Az EMMI COVID-19 járványügyi készenlétre vonatkozó tájékoztatásának értelmében 2020. június 15-től a sportorvosi rendelések időkorlátozások nélkül, a járványügyi előírások: pre-triage, maszk viselése a rendeléseken, távolságtartás betartása mellett folytatódhatnak. A külső helyszínen végzett sportorvosi tevékenységek mind vidéken, mind a fővárosban is megfelelő óvintézkedések mellett újraindulhatnak. A személyes sportorvosi vizsgálat és a külső helyszínen végzett sportorvosi vizsgálatok […]

A Sportorvosi vizsgálatok rendje bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Ifjúsági válogatottak nyári programja: edzőtábor Cegléden és Zircen

Az idei tervezett versenyprogram az ismert okok miatt teljesen felborult, ezért a nyári edzőtáborokat is át kellett szerveznünk. A Héraklész-keret és az MJSZ-finanszírozású kerettagoknak (lista mellékelve) az alábbi két kötelező edzőtábort szervezzük: 2020. július 27–31., Cegléd és 2020. augusztus 10–14., Zirc. A nyári program változása miatt mindenkitől kérünk visszajelzést a részvételt illetően a keretedzőjénél, legkésőbb  2020. július 4-ig. Aki […]

A Ifjúsági válogatottak nyári programja: edzőtábor Cegléden és Zircen bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Airbnb olimpiai és paralimpiai online gyakorlatok

A koronavírus-járvány okozta bizonytalan időszakban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az Airbnb elindítja az Airbnb olimpiai és paralimpiai online gyakorlatokat, lehetőséget adva a sportolóknak, hogy pénzt keressenek, eredményesen használják ki idejüket, üzleti és kommunikációs készségeiket javítsák azáltal, hogy kapcsolatba lépnek a világ minden táján élő emberekkel. A kezdeményezés iránt érdeklődő judokák a következő linken regisztrálhatnak: […]

A Airbnb olimpiai és paralimpiai online gyakorlatok bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább

Edzőtáborok a serdülő válogatottak részére

Tisztelt edző kollegák! Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy a ceglédi edzőtábor július 27. és augusztus 1. között, a salgótarjáni edzőtábor pedig augusztus 2. és 7. között lesz megtartva. A héraklészes, illetve az MJSZ-es versenyzőknek a részvétel kötelező, távolmaradás csak orvosi igazolással fogadható el! Üdvözlettel Ledényi Levente serdülő keretedző

A Edzőtáborok a serdülő válogatottak részére bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Tovább