Burns újabb címvédésre készül

ricky-burnsA Bokszvilágszervezet (WBO) könnyűsúlyú bajnoka, Ricky Burns szeptember 7-én Glasgowban Raymundo Beltrannal mérkőzik meg. A skót öklöző negyedik alkalommal védheti meg világbajnoki címét.

A 30 esztendős címvédő ismét a skóciai SECC Arénában lép a szorítók közé, ahol májusban José Gonzáles ellen vívott hatalmas csatát, és védte meg végül címét érdekes körülmények között.

A májusi találkozó első felében egyértelműen a veretlen Puerto Ricó-i bokszolt jobban, ám a hetedik menetben Burns rákapcsolt, és fokozatosan átvette az irányítást. A 9-10. menet szünetében aztán Gonzáles csuklósérülésre hivatkozva annak ellenére feladta a küzdelmet, hogy mindhárom pontozóbírónál ő vezetett három ponttal.

Ha nem szeretnél lemaradni a kézilabda világában történt legfontosabb eseményekről, akkor keresd fel az Xlsport.hu-t.

A mostani kihívó a nyolcadik a WBO listáján, és az utolsó három mérkőzésén pontozással nyert aktuális ellenfele ellen. A Burns érdekeit képviselő Eddie Hearn izgatottságát fejezte ki a szeptemberi találkozót illetően, majd a skót ökölvívó következő potenciális ellenfeléről beszélt.

„Nagyon várom már ezt a meccset. Ha valaki esetleg nem ismerné Beltrant, akkor Youtube-on meg lehet nézni a videóit. Ő egy igen sokszínű bokszoló, aki most először lép szorítóba a vb címért. Erről a meccsről nemrégiben egyeztünk meg Bob Arummal, majd arról kezdtünk beszélgetni, hogy Ricky bokszolhatna esetleg Terence Crawford ellen. Ez a mérkőzés januárban jó eséllyel meg is valósul majd.”

Ricky Burns szintén nagyon várja már, hogy saját hazájában léphessen a kötelek közé.

„Örülök, hogy ismét Glasgowban bokszolhatok egy kemény ellenféllel. José ellen egy furcsa mérkőzésen nyertem, de a lényeg, hogy még mindig én vagyok a bajnok. Beltran ellen is szeretném megtartani a címem. Biztosan elszántan érkezik majd, és ki akar babrálni velem, de azon az estén nem fogok hibázni. Egy biztos, remek találkozó lesz.”

Beltran annak ellenére bízik a lehetőségben és a sikerben, hogy eddigi 34 mérkőzéséből hat alkalommal is kikapott.

„Régóta várok már erre a pillanatra. Pár alkalommal szoros küzdelemben alulmaradtam, de sohasem tettem le az álmomról, és még mindig hiszek benne, hogy egyszer világbajnok lehetek. Hosszú és kemény mérkőzésre számítok.”

A bet365-ön élő hangközvetítés futballmeccsekről is elérhető, nem mellesleg a wimbledoni tenisztorna összes mérkőzése megtekinthető egyenes adásban.

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply