Bonevácz Emil: A lényeg az utánpótlás folyamatos nevelése

A barcsi judosport elindítóját, Bonevácz Emilt kellett megkeresnem, kaptam is hozzá egy telefonszámot útbaigazításként és tárcsáztam is a megadott számokat – kezdi írását Jocha Károly. – A vonal végén személyesen ő jelentkezett, de nem Barcsról és nem is valahonnan a város közeli települések egyikéről, hanem a Kaposvár és Dombóvár között található Mosdós nevű faluból.

cselgáncs_2 Bonevácz Emil, arc, 453x

– Barcs erőterében, Toponáron születtem 1949-ben – közölte a legfontosabb adatot Bonevácz úr, aki azt is hozzátette, már kisgyermekkorában voltak asztmatikus nehézségei. – Apám mezőgazdász volt, s mivel jó munkaerőnek számított, állandóan vezényelték egyik helyről a másikra, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá. Így történt meg, hogy az általános iskola nyolc osztályát nyolc helyen jártam ki, a gimnázium négy esztendeje során viszont már „csak” háromszor költöztünk. Egyébként eredetileg mezőgazdász lennék, Kaposváron katonáskodtam, ott ismertem meg a feleségemet is, akivel 1971-ben házasságra léptünk. Három gyermekünk született, de egyet sajnos gyermekkorában elvesztettünk.

A szomorú hír feletti együttérző szavakat követően szóbajött a sport.

– Hol, mikor és milyen formában lépett be életébe a sportos tevékenység, amely mindmáig komoly szerepet kap az életében?
– Csokonyavisontán kaptunk jó szolgálati lakást, az akkori idők egyik kiemelt helyén, a Barcsi Vörös Csillag TSZ-ben pedig jó munkalehetőséghez jutottam. A judo már korábbról, szinte madártávlatból is tetszett nekem. Amikor azután a Magyar Honvédelmi Sportszövetségben elkezdtem járni a sportlövők edzéseire, ott találkozhattam először emberközelben is a judósokkal.

– Mivel megkapták a támogatást az önálló klub alapításához, így nem sokkal később létre is jött az áhított judo klub.
– Először a barcsi Deák Ferenc Általános Iskola tornatermébe fogadtak be bennünket, majd egy idő után az út túlsó oldalán található régi iskolaépületbe tudtunk átköltözni. Szép lassan megjártuk a fejlődés lépcsőfokait. Először csak rizsszalmából készült tatamink volt, majd sikerült szereznünk néhány szelet rongyos tatamit is. Békefi Lajos érdemeit kell hangsúlyoznom; mindannyian örültünk, hogy van saját klubunk, amelynek a neve természetesen Barcsi Vörös Csillag TSZ Judo Egyesület lett. A téesztől kaptunk anyagi támogatást is, így nem sokkal később már százötven gyerekkel foglalkoztunk.

– A sportág meghonosításában kiemelt partnere volt Hidasi Ervin, akiről később a jelenlegi birodalmukat, a judotermet elnevezték.
– Semmiféle irigység sincs bennem azért, mert Ervin lett a névadó. Egyszerűen arról van szó, hogy ő már régen elment, én pedig még mindig itt vagyok. Ezért szívesen lemondtam a névadó szerepéről…

– A barcsi szakosztály mindmáig működik, ön viszont csak levelező tagozaton tartja velük a kapcsolatot.
– Amikor elvesztettük a kisfiamat, az érthetően nagyon megviselt, ezért a megfelelő tanulmányok birtokában 1995-ben mezőgazdászból gyógypedagógussá váltottam át. Ekkor költöztünk ide, Mosdósra, erre az alig ezerfős településre, ahol az iskolával párhuzamosa asztmás, allergikus betegségektől szenvedő és TBC-s gyermekeket is gyógyítottak. Jómagam is egy-két év alatt rendbe jöttem, miként sok, meggyógyult asztmás gyerekkel is sikerült megszerettetni a judót. Közülük számosan szép sikereket is elértek. De itt a lényeg a mozgáson, a sport szeretetén van, az csak ráadásszámba megy, hogy mindezt éppen a judóban találják meg a tanítványaim. Azért Bernáth Katát és Magyar Anitát külön is megemlíteném, amiként több fiú is velük együtt a serdülő és ifjúsági bajnokságokon szép eredményekkel szerepelt.

– Ugorjunk vissza egy kicsit gondolatban Barcsra!
– Ott 1990-ben a munkásőrség megszűnését követően a zeneiskola szuterén helyiségében kaptunk helyet. Az évek során a klub nevet is változtatott, mára Barcsi Judo SE lett a mindmáig aktuális nevünk. Nem elsődleges célunk ott sem az, hogy mindenáron válogatottakat neveljünk. Sokkal inkább a sportág népszerűsítését és a széles alapok folyamatos biztosítását tartjuk fontosnak. Természetesen a következetes szakmai munka azért a felszínre hoz az átlagnál jobb versenyzőket is. Ilyen például a Honfi testvérpár, Zsolt és Tamás vagy éppen az unokám, Bonevácz Bianka, aki súlycsoportjában a harmadik legjobbnak számít az országban.

– Említette, hogy a fia edzőként viszi tovább a judosport melletti családi elkötelezettséget. A leányáról viszont nem esett szó.
– Sajnos, ő immár évek óta Angliában él, a négy és féléves kislány unokámat így csak nyaranta látjuk, amikor hosszabb időre hazajönnek. De már üzent, hogy nyuszik és csibék legyenek, mert szeretne velük játszani a kertben.

– Amíg megérkezik a kis unoka, hogyan telnek egy nyugdíjas gyógypedagógus napjai?
– Rengeteg elfoglaltságom van, s amit a legfontosabbnak tartok: nem szakadtam el az aktív sportolástól sem. Hetente kétszer tartok edzést Kaposváron, ahol szambó alapokon oktatok katonai közelharcot. A legkülönfélébb helyekről jönnek a gyakorlásokra, így kiöregedett versenyzők, bokszolók, karatésok, rendőrök, katonák és mások is a tanítványaim közé tartoznak. Rendszeresen ellátogatok a barcsi klubba is, ahol a korábbi versenyzőből lett szakedző, Janecsek László irányításával folyik a módszeres munka.

– És a televíziónak mekkora szerep jut?
– Nyáridőben nagyon kevés, mert a jókora kertünkben rengeteg a munka, amit szívesen csinálok, Ami a sportadásokat illeti, az atlétika, a kézilabda és általában a csapatsportok egyaránt érdekelnek, a küzdősportokról nem is beszélve. Az egyetlen kivételt az MMA jelenti, azt bizony még véletlenül sem nézem.

Jocha Károly

A Bonevácz Emil: A lényeg az utánpótlás folyamatos nevelése bejegyzés először a Magyar Judo Szövetség jelent meg.

Forrás: www.judo.hu – RSS