Bigfoot is jól megvan TRT nélkül

025_Antonio_Silva_gallery_post.jpg

Azt már tudod, hogy Belfort állítása szerint egy állatnak érzi magát a TRT nélkül, de nem ő volt az egyetlen „áldozata” ennek a sztorinak. Íme, hogyan vélekedik Bigfoot:

„A Mark Hunt elleni mérkőzés előtt soha nem használtam TRT-t, csak akkor az egy alkalommal. Volt egy fontos műtétem 2006-ban, és azután jók voltak a teljesítményeim. Sajnálatos módon azonban kevés sikert szereztem a TRT-vel, az elvárt eredmények nem jöttek. De ugyanúgy dolgozom, mint azelőtt, remek a táplálkozásom is. A TRT-re egy létező egészségügyi probléma miatt volt szükségem, nem pedig a hiúságom, a korom, vagy a PED-del való visszaélésem miatt. Van egy rendellenességem, amely lecsökkenti a tesztoszteronszintemet. Most pedig van ez a tilalom, szóval ennyi volt.”

Bigfoot hamarosan Arlovski ellen ütközik Brazíliában, ott kell nyomatékosítania szavait, melyek szerint tényleg nem befolyásolta döntő mértékben teljesítményét a kis kúra Hunt ellen. Aztán meg kés alá kell feküdnie a brazilnak, most is komoly műtét vár majd rá. Velasquez ellen már kétszer kapitulált Silva, talán van még visszaút egy címmérkőzéshez, de ahhoz azért ismét komoly takarításba kell kezdenie, ahogyan tette azt anno Browne vagy Overeem ellen.

H.Ákos

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Cimke:  ,

Leave a reply