Bellator: Mayhem Miller is az érkezők táborát gyarapíthatja

jason-miller.jpg

Persze csakis abban az esetben, ha minden sínen megy a magánéletével kapcsolatban. Legalábbis így nyilatkozott Scott Coker, a Bellator új fejese, aki már eddig is impozáns harcosokat szerződtetett a szervezetbe, de ezen törekvései folytatódnak, és Mayhem is kiköthet a roster-ben. Coker szerint Miller fantasztikus harcos, de fejben nincs minden rendben nála, és amíg ezeken a dolgokon nem tud változtatni, addig felesleges egy esetleges szerződésről beszélni. Mayhem rövid karriert futott be az UFC-ben, 2 vereséget követően repült a kopaszéktól, meg aztán úgy hírlik, hogy nem is voltak túlságosan jó viszonyban egymással. Kirúgását követően Miller szembekerült a törvénnyel is, valamint sérülést is beszedett, és bár korábban hangoztatta, hogy kész visszatérni, nem igazán kapkodtak érte még a kisebb szervezetek sem. A tornarendszer eltörlésével könnyen odaérhetne Shlemenko elé Mayhem, mert azért van még benne fantázia, a trash talk meg elég lehet arra, hogy kilobbizzon magának egy címmeccset, akárcsak Sonnen tette azt nem is egy alkalommal.

H.Ákos

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!

Posted by | View Post | View Group

Cimke:  

Leave a reply