B1 – Káté Gyula és Klasz Árpád vezérletével győzött az SK Komarno

klaszkate.jpg

Szombaton este Észak-Komáromban (Révkomárom) rendezték a BoxingONE Championship „A” csoportjának második mérkőzését, ahol a helyi Spartak Komarno a lengyelországi Rybnik csapatát látta vendégül.

A komáromiak eltökélt szándéka volt, hogy javítsanak az egy héttel ezelőtti győri vereségükön, s ennek érdekében tovább erősítették alakulatukat. Juraj Györfi csapatában feltűnt a magyar amatőr válogatott legeredményesebb alakja, Káté Gyula (64 kg) is, aki a tőle megszokott bunyóval könnyedén, és magabiztosan szerezte meg a győzelmet. Az Unió Kispest másik klasszisa, Klasz Árpád egyre magabiztosabban mozog 69 kg-ban, és ezt a lengyelek egykori junior bajnoka, Mariusz Kaczmarczyk bánta, akit látványos ökölvívással intézett el a magyar fiú.

Káté Gyula - Boxingone.jpg

Bár a lengyel csapat igen komoly erőket vetett be az idei első mérkőzésükön, mindösszesen csak két súlycsoportban, 60 kg-ban és 91 kg-ban tudtak nyerni. Utóbbi mérkőzésen az MTK-s Balogh Sándor volt a vesztes oldalon, ám ellenfelét, a 19 éves Michał Świątkowski-t igen nagy tehetségnek tartják Lengyelországban, s mindezt több tornagyőzelemmel támasztotta alá.
Klasz Árpád - Boxingone.jpg

Komarno – Rybnik, mérkőzésről mérkőzésre
60 kg: Polák József – Patrik Czichocki (0:2)
64 kg junior: Dugacz Gábor – Konrad Bystron (2:0)
64 kg: Káté Gyula – Kamil Mlodzinsky (2:0)
69 kg: Klasz Árpád – Mariusz Kaczmarczyk (2:0)
75 kg: Lakatos Márió – Tomasz Gromadzky (2:0)
81 kg: Onda Ján – Michal Boruc (2:0)
91 kg: Balogh Sándor – Michal Swiatkowski (0:2)

A csapatbajnoki mérkőzést 10:4 arányban a Spartak Komarno nyerte, amely alakulat így pillanatnyilat az „A” csoport élén áll. A B1 liga hivatalos honlapja a www.boxingone.com címen érhető el.

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply