A sikeres skopjei Kick-box Világbajnokság értékelése

image

Két héttel a Macedóniában, Skopje-ben megrendezett Európa-bajnokság után a szakvezetés értékelte a mutatott teljesítményt. A tények: 61 ország 805 versenyzője indult el. Az éremtáblázaton a magyar válogatott az orosz és a lengyel nemzeti csapat mögött a harmadik helyen végzett úgy, hogy a light-contact éremtáblázatát megnyerte.

 

A ringesek közül K-1 most is három érmet szerzett,az ezüstérmes Habash Antoine fiatal kora ellenére a világbajnokság egyik felfedezettjének számított, csakúgy , mint light-contactban a 17 éves (!) világbajnok Andókickbox_eb_2011_skopje_002.JPG László. A hatodik világbajnoki címét begyűjtő Dancsó Zoltán az egész világbajnokság legeredményesebb versenyzője volt. Koszogovits Mihály megszerezte első veterán világbajnoki címünket. Zrínyi Miklós mesteredző, szövetségi kapitány és light-contact szövetségi edző, és Rehák György K-1 és low-kick szövetségi edző elégedett lehet, nagyon jó munkát végeztek a rájuk bízott csapattal, s ez a két szakember és a felkészítő edzők munkáját is dicséri. A bíráskodás szempontjából a négy magyar bíró megállta a helyét, s Galambos Péter , aki magyar bírói kar vezetője s egyben a magyar szövetség alelnöke, fontos pástvezető bírói munkát végzett ligh-contactban- felelősséggel és magas színvonalon! S ha ehhez azt a sportdiplomáciai sikert is hozzáadjuk, hogy a WAKO tisztújító közgyűlésén Dr.Leyrer Richárdot, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnökét megválasztották ismét a WAKO alelnökének és az európai szövetség elnökének – gyakorlatilag a világszövetség második számú vezetőjének – akkor elmondhatjuk: jó volt magyarnak, magyar kick-bokszernek lenni Macedóniában!

kickbox_eb_2011_skopje_004.JPGZrínyi Miklós így látta a világbajnokságot:

– Milyen általános tervekkel indult ki a light-contact és a kick-light csapat Skopje-ba?

– Már az utánpótlás Európa-bajnokságon lehetett látni, hogy iszonyatosan nehéz lesz a felnőtt világbajnokság. Nagyon kiegyensúlyozott lett a mezőny és a mostani VB-n ez nagyon ki is jött. Rajtunk kívül két olyan nemzet volt, aki még kettő aranyérmet tudott szerezni, az összes többin egy-egy nemzet osztozott. A light-contact éremtáblázatát megnyertük, s az összetettben a 61 ország közül harmadikak lettünk. Az első oroszok iszonyatosan erősek voltak a ringben, s a lengyelek lettek a másodikak a kick-light érmeiknek köszönhetően. Az Ő erőszakos és gyakran szabálytalan stílusuk miatt jobban érvényesült.

A tavalyi Európa-bajnokság tapasztalataiból tudtam, hogy éles lesz a helyzet, a sorsolást látva pedig olyan érzésem volt, hogy a német szerkesztésű program a német versenyzőket tette a könnyebb ágra, mi például a 15 súlycsoportból tizenkettőben az oroszokkal kerültünk egy ágra. Ennek egy jó oldala adódott, hogy aki az oroszokon túl jutott, annak a folytatásban könnyebb dolga lett. Ettől függetlenül kiegyenlítődött a mezőny, s nem igazán lehetett olyan versenyzőt találni akivel biztosra mehetünk. Az amúgy elképesztő és szerintemkickbox_eb_2011_skopje_006.JPG botrányos, hogy a sorsolás arra korlátozódik, hogy egy listát ellenőrzünk, és nem lehetünk ott a sorsolás elkészítésénél. Ezt a véleményünket hivatalos formában is közölni fogjuk. Mert a hivatalos trenddel ellentétben nem egyszer a Világ- vagy Európa-bajnokok kerültek bemérkőző helyre! Az első nap gyenge magyar teljesítményét az is befolyásolta, hogy váratlanul egy nappal korábbra hozták a kezdést. Nem véletlen, hogy a következő napokon már egyre jobban teljesítettek a versenyzőink, mert rá tudtak hangolódni, az eredeti formaidőzítésnek megfelelően. Aztán a döntők utolsó napja az nagyon jól sikerült. Kick-light-ban Miskolci Anett túlélte, hogy a hazai pálya előnyét élvezte a hazai, macedón ellenfél, és nagyon okos taktikával, erőszakosan nyerte a világbajnoki döntőt. Light-contactban az Wágner Vivi, az Andó Laci és a Dancsó Zoli olyan szinten, profi módon küzdöttek a döntőben, hogy …magam is elcsodálkoztam rajta. Dancsó Kicsi begyűjtötte a hatodik világbajnoki címét és veretlen maradt a VB-n 2001 óta, betartva a taktikai utasításokat. Meglepővolt, hogy az Andó Laci is teljesen , maximálisan, testben, lélekben ott volt. A Wágner Vivi – szintén. Előtte kicsit féltettük a német ellenféltől, de utána láttuk, hogy nem lehet baj. Az előző napon, a Molnár Mónika vesztes döntőjét én a pontozó bírók számlájára írom, több tiszta fejrúgást nem is értékeltek. Ezt még a győztes lengyelek is elismerték. El is vesztettem kicsit a kickbox_eb_2011_skopje_003.JPGfejem.

És a kick-lightosok?

Egy arany, egy ezüst és három bronzérmet szereztünk. Itt is ketten oroszokkal kezdtek- Dinnyés Zoltán, Buják Tamás- , ami soha nem jelent jót. A bronzérmesek közül Fenyvesi Mártinak sok volt az, hogy aznap a light-contacttal együtt három mérkőzést kellett vívnia. Zsarkó Dániel Péter, aki átvonatozva Szerbiát a taekwon- do Európa-bajnokságról érkezet a kick-box világbajnokságra, fáradtan kiesett light-contactban, pihentebben kick-light-ban nyert, és csak a későbbi világbajnok tudta megállítani remek mérkőzésen. Ez az orosz elleni mérkőzés a kick-light legjobb mérkőzése volt.

– Összegezve megérte a versenyzőkkel foglalkozni, abszolút jónak számító teljesítmény. 20 ország szerzett aranyérmet, s így harmadiknak lenni. Nagyon kiegyensúlyozott lett a mezőny. Azt hiszem, mindent megtettünk ezért, nagyon sokat edzettünk. Le a kalappal a gyerekek előtt. Saját költségen jöttek le és vettek részt a z edzőtáborban, pihenőnapokon iskolába mentek és dolgozni… Az egész válogatottal meg lehetünk elégedve!

A ringes – K-1 és low-kick – csapat teljesítményét Rehák György szövetségi edző értékelte.kickbox_eb_2011_skopje_007.JPG.

– Milyen elvárásai voltak a csapattal szemben?

– Előzetesen, bár nem tippeltem, három érmet reméltem, csakúgy, mint tavaly, ez be is vált. Kiemelkedett Habash Antoine, aki a döntőben is helytállt, de pontjait nem látták, nem adták meg. Eredményes volt élete első felnőtt világbajnokságán , tizenkilenc évesen, jó előzményekkel, hiszen már a májusi szegedi Világkupán is győzött, egy WAKO világbajnok felett diadalmaskodva a döntőben. A másik eredményes fiatal Bodacz Patrik a K-1 57 kg-ban, akivel szintén már augusztustól készültünk a VB -re. A K-1 és low-kick válogatott kerettel. Rendkívül felszabadult harcmodorával és néha játékos, technikás stílusával Például nála nagy fegyvertény volt a kazah ellenfél legyőzése, kár, hogy a török versenyző ellen nem sikerült a döntőbe jutás, pedig volt reá esély, könnyebbnek tűnt, mint a kazah. Horváth László egy jó olasz ellen az utolsó másodpercben hozta a győzelmet. A következő mérkőzésen, sérüléstől akadályoztatva már nem tudott győzni. Marlok Zsolt az idén Muay Thai EB bronzérmes, és még csak három éve űzi ezt a sportot. Egy rutinos iránit győzött le, akire többször számoltak is. A francia versenyző ellen a következő körben néhány ponttal kapott ki. Kár, mert az a lengyel lett a második, akit Zsolt már legyőzött. Sok múlt a világbajnokságon a kickbox_eb_2011_skopje_005.JPGsorsoláson, bár könnyű ellenfél ezen a világbajnokságon nem volt. Nincs miért szégyenkeznie, ha így folytatja, akkor számítok rá a jövő évi Európa-bajnokságon. Brunner Boglárkának kedvező volt a sorsolása. Jó teljesítményt nyújtott, meg vagyok vele elégedve. Most a döntőbe jutásért szoros mérkőzést vívott az esélyes szerb Halasi Évával. Boglárka megérdemelten lett bronzérmes. A magyar low-kick mezőny a bajnokság miatt nehezen fejlődik, de azért megpróbáltam egy megfelelő válogatottat kialakítani. Részt vettek az edzőtáborban, majd felkészülési versenyen Mariborban. Most sajnos nem sikerült eredményesnek lenni. Horváth Gyula egy olyan franciával kezdett, aki rendkívül kellemetlen, nagyon jó adottságú és rutinos küzdő, s Gyula nem találta az ellenszerét.67 kg.- ban Vásony Márton jól teljesített, vezetett is, de a hajrázásban, az utolsó menetben elfogyott a tartalék. Bízom benne, hogy nagy kedvvel dolgozik majd a jövőben, és akár érmeket is hozhat a jövőben. Feri, az öccse egy jól ütő harcos, aki a jövőben eredményes lehet. A low-kick mezőnyt is fel kell először építenünk, mint a K-1 mezőnyt, el kell indulnunk, a nagy -öregek- kiestek, ha felgyorsul ez a folyamat, akkor az eredmények is jönnek. Vásony Feri is -odatette- magát, nem kell szégyenkeznie. Hosszú Feri 81 kg-ban, k-1-ben, technikája, rutinja is megfelelő volt, de a sorsolása nem kedvezett, hiszen a többszörös világbajnok belorusz Dimitrij Valentet fogta ki, s aki két-három ponttal vitte a meneteket. Hosszú helytállt, még volt olyan szituáció a második menetben, amikor vezetett is, helytállt, de többet rutin kellett volna, Ő kapta a legnehezebb sorsolást.kickbox_eb_2011_skopje_001.JPG

– Ennek a ringes csapatnak feltűnően nagy tartással küzdött, harcosan. Nem estek össze, nem pánikoltak …

– Ennek a gárdának a mentalítása, csapatszelleme remek volt, a táborban megfelelő munkát végeztek, s minden tagjában azt a tüzet látom, hogy legközelebb újra eljönnek, és ezt a felkészülést folytatják a világbajnokság után.

A világbajnokságon négy magyar bíró működött közre, mondhatjuk, közmegelégedésre, hiszen mind a négyen a megkapták az -A- kategóriás minősítést. Galambos Péter a light-contact, Tóth Gábor a kick-light, Szabó Gábor a K-1 és Gregor László a low-kick szabályrendszerben tevékenykedett.

Galambos Péter, a magyar bírói bizottság elnöke, a magyar szövetség alelnöke, a legtapasztaltabb magyar versenybíró, aki az egyik light-contact küzdőtér felelős vezető bírója volt, értékelte a világbajnokságon tapasztalt bíráskodási gyakorlatot.

– Hozott-e a világbajnokság alapvető szabályváltozást?

– A bíráskodás gyakorlata és a leírt szabálykönyv nem mindig felelt meg egymásnak. Néha nem követték a változásokat, illetve olyan változtatások is voltak, amelyeket még nem látunk, hogyan, milyen formában kerülnek majd be a hivatalos Szabálykönyvbe. A light-contactnál például a -worning- (a figyelmeztetés) ítélése esetén a vezetőbírónak mindig konzultálni kellett a pontozóbírókkal. Ez eddig nem így volt, a Szabálykönyv szerint is a vezető bíró egyedül ítélheti meg a szabálytalanságokat, illetve az azokért adható büntetéseket, természetesen konzultálhat a pontozó bírókkal, ha ennek szükségét látja. Szerintem ez az új megoldás nem jó gyakorlat, mert csökkenti – szétteríti – a vezető bíró felelősségét. Meg kellene nézni, milyen esetekben fontos ez, illetve pontosan szabályozni kellene, hogy mikor kell, mikor kívánalom ennek a gyakorlatnak az alkalmazása. Én ezzel a gyakorlattal nem igazán értek egyet!

– A gyakorlatban mennyire vált be?

– Általában nagyon lelassította, nehézkessé tette a mérkőzés menetét és éppen a light-contact küzdelem egyik fő jellegzetességét nem engedte érvényesülni, nevezetesen a folyamatos küzdelmet.

– A low- kick szabályrendszerben eltörölték az eddig használatos lábfejvédőt és a K1 szabályrendszerben használt lábfejet is borító sípcsontvédő került alkalmazásra…

– Eddig markánsan különbözött a három ringes szabályrendszer, többek között a használt
védőfelszerelések tekintetében, ez két szabályrendszernél most eltűnőben van. A low-kick és a K-1 esetében ezután már csak az lesz különbség, hogy az egyiknél lehet az egész lábat támadni (K1), míg a másiknál csak a combot (low-kick). Ez a változtatás várhatóan jelentősen megváltoztatja a low-kick küzdelem sajátos vonását – a sok combrúgást – mivel az új védőfelszerelésben ezeket a támadásokat sokkal óvatosabban és kevesebbszer alkalmazzák a harc során a versenyzők. Ezzel az eddigi széles technikai repertoár szegényebb lesz.

– A bírói kar hogyan állta meg a helyét a világbajnokságon?

– Úgy érzem, hogy a világbajnokságon zömében azok az ítéletek születtek alapvetően, amelyek a mérkőzések valós képét tükrözték. Kisebb aránytalanságok, tévedések előfordultak, de a bírók zöme jól oldotta meg a feladatokat.

-S ebben a nemzetközi bírói karban hogyan állták meg a helyüket a magyarok?

– Szerintem jól megállták a helyüket és ez nem csak az én véleményem, a bírói munkát irányítók is így gondolták, ennek hangot is adtak. A magyar bírókat sokat foglalkoztatták, ami feltétlenül a bizalom és az elismerés jele, pozitívak voltak munkájukról a visszajelzések. A továbbiakban is számítanak a munkánkra, ami jóleső elismerés, de egyben nagy felelősség is, amelynek meg kell felelnünk

Eredmények:

K-1

57 kg.

1.Vedat Uruc (Törökország)
2.Nyikolaj Mamedov (Oroszország)
3.Bodacz Patrik (Magyarország, PTE PEAC RFC Pécs) Edző: Horváth László
3.Ivan Nedelcsev (Bulgária)

60 kg.
1.Jakub Bersanukajev (Oroszország)
2.Habash Antoine (Magyarország, Re-Gym) Edző: Rehák György
3.Aleksandar Gogics (Szerbia)
3.Desty Beabrun (Franciaország)

71 kg.
1.Vladimir Valev (Bulgária)
5.Horváth László (Magyarország, Unicentrál Bull-s SE, Győr)

86 kg.
1.Szulejman Magomedov (Oroszország)
8.Marlok Solt (Magyarország, Re-Gym)

Nők
K-1 65 kg.
1.Ielo Page (Franciaország)
2.Halasi Éva (Szerbia)
3.Brunner Boglárka (Magyarország, Leon Gym Zagreb) Edző:Leon Benetta
3.Kamila Balanda (Lengyelország)

Light-contact:
Nők: 60 kg.
1.Wágner Vivien (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
2.Maneka Kissel (Németország)
3.Katarzyna Modrzejewska (Lengyelország)
3.Lilija Sharapova (Oroszország)

65 kg.
1.Nicole Trimmel (Ausztria)
6.Dancsecs Bojána (Magyarország, Dinamica SE Körmend)

70 kg.
1.Karin Edenius (Svédország)
2.Ana Znaor (Horvátország)
3.Fenyvesi Márta (Magyarország, Zoltek SE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Marija Deloglan (Oroszország)

+70 kg.
1.Marija Szemenova (Oroszország)
6.Miskolczi Anett (Magyarország, Esztergomi KBSE)

Férfiak
74 kg.
1.Andó László (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László
2.Bertalan Levente (Ausztria)
3.Jason Godin (Franciaország)
3.Sztaniszlav Petrov (Oroszország)

84 kg.

1.Dancsó Zoltán (Magyarország, Kondor&Contoll SE, Szombathely) Edző: Koszogovits Mihály
2.Stephan Bücker (Németország)
3.Igor Pryhodko (Ukrajna)
3.Tobi Bermuller (Írország)

+94 kg.
1.Mitja Potocnik (Szlovénia)
5.Wappel Tibor (Magyarország, Kopula Classic SE, Szombathely)

Veterán férfi light-contact
74 kg.
1.Chris McNeish (Nagy-Britannia)
5.Gelesits Tibor (Magyarország, Kopula Classic SE, Szombathely)

84 kg.
1.Koszogovits Mihály (Magyarország, Kondor&Controll SE, Szombathely)
2.Patrick Baumgartner (Svájc)
3.Helge Lohmann (Németország)
3.Nyikolaj Kuzsakov (Oroszország)

94 kg.
1.Slavo Slavi Bulgária)
2.Stefano Skert (Olaszország)
3.Mayer Gábor (Magyarország, Kopula Classic SE, Szombathely)
3.Viktor Strauk (Oroszország)

+94 kg.
1.Mikael Backstram (Svédország)
2.Konstantin Sizov (Oroszország)
3.Tóth István (Magyarország, Beremendi Építők SE)

Kick-light

Férfiak
57 kg.
1.Alexander Bakirov (Oroszország)
6.Kovács Ádám (Magyarország, Szeged Tigers)

63 kg.
1.Redzo Ljutics (Szlovénia)
6.Buják Tamás (Magyarország, Esztergomi KBSE)

79 kg.
1.Alekszej Lenberg (Oroszország)
2.Tóth László (Szlovákia) ű
3.Zsarkó Dániel Péter (Hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do) Edző: Máté Zoltán
3.Bakhatyor Tursunov (Tadzsikisztán)

84 kg.

1.Jan Softics (Szlovénia)
7.Máthé Attila (Magyarország, Kondor & Controll SE, Szombathely)

+94 kg.
1.Maxim Bolotov (Moldávia)
2.Michal Wszelak (Lengyelország)
3.Pődör Csaba (Kopula Classic SE, Szombathely) Edző: Mayer Gábor
3.Mikael Backstram (Svédország)

Nők:
50 kg.
1.Zaneta Ciesla (Lengyelország)
2.Molnár Mónika (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző:Zrínyi Miklós
3.Binnur Sakal (Törökország)
3.Ida Sihvonen (Svédország)

55 kg.

1.Dorota Godzina (Lengyelország)
2.Figen Dikbayir (Törökország)
3.Dr.Megyeri Csilla (Magyarország, Titán SE) Edző:Juhász Gábor
3.Galina Giumliska (Bulgária)

60 kg.
1.Izabela Kovacsics (Szlovénia)
5.Csete Melinda (Magyarország, Beremendi Építők SE)

65 kg.
1.Miskolczi Anett (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
2.Gordana Bosesvska (Macedónia)
3.Paulina Frankowska (Lengyelország)
3.Blin Celine (Franciaország)

70 kg.
1.Marta Waliczek (Lengyelország)
2. Katarina Vihanova (Szlovákia)
3.Fenyvesi Márta (Magyarország, Zoltek SE) Edző: Zrínyi Miklós
3. Aisan Mansouri (Irán)

 

Forrás: Gregor László

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..