A pofonok magyar hangjai

image

Több mint tíz
éve indult az Eurosporton a Fight Club, míg a Total KO 2009 óta megy a
csatornán. A műsorokat Várhegyi Ferenc és Opál Róbert kommentárjával élvezhetik
a keményebb műfajok rajongói. A páros sokat tett a K-1 magyarországi
népszerűsítéséért, de nem csak a stúdióban követik figyelemmel a stílus
eseményeit, a hazai és külföldi rendezvények rendszeres látogatói. Tapasztalataikat,
élményeiket K-1 A ring királyai című könyvben foglalták össze.

Érződik
az egy kommentátor stílusán, szófordulatain, ha testközelből ismeri az általa
közvetített sportágat. Várhegyi Ferencnél és Opál Róbertnél tetten érhető a
küzdősportok ismerete, szeretete, előbbi taekwondóban szerzett jártasságot,
társa dzsúdóval kezdett, majd kipróbált több ütő-rúgó sportágat.

 –
Gundel Takács Gábortól vettem át a bokszközvetítéseket az Eurosporton –
emlékszik a kezdetekre Várhegyi Ferenc. – Megtiszteltetés volt számomra, hogy Gundi
engem ítélt alkalmasnak a feladatra. Az ökölvívás mellett több erősportágat is
közvetítettem, amikor feltűnt a K-1 a csatornán, szinte nem is volt kérdés,
hogy én viszem azt is. Körülnéztem, ki tudna segíteni, mert ez egy kétemberes
műfaj. Opál Robit már korábbról ismertem, tudtam, komoly küzdősportos
tapasztalattal bír. Én viszem az adást, Robi a szakértő, ez a munkamegosztás
tíz éve remekül működik. Hagyjuk kibontakozni a másikat, összeszoktunk,
érezzük, mikor kell beszélni, vagy éppen háttérbe vonulni.

Felmerülhet
a kérdés, az egykori küzdősportos Opál Robiban nincs-e aprócska féltékenység,
amikor a K-1 sztárjait látja küzdeni. – Mindenkinek megvan a saját útja, attól
függetlenül, hogy külön utakon haladunk. Tanulhatunk a másiktól, inkább
inspirál, ha jót látok, segít a saját utamon – mondja az érintett a rá jellemző
filozofikus stílusban.

 K-1 A ring
királyai

 A
páros 2007-ben remek könyvvel örvendeztette meg a K-1-rajongókat, a „K-1 A ring
királyai” hiánypótló kiadvány, nem csak Magyarországon, de a világon sem
született addig hasonló írás. Nyelvezete színes, élvezetes, bár ez az urak
közvetítési stílusának ismeretében nem nagy meglepetés. A könyvben sok más érdekesség
mellett szó esik a legnagyobb sztárokról, az első királytól, Cikatićtól kezdve a
birodalmi lépegető holland Semmy Schiltig. Vajon bővült-e azóta a klasszisok
listája?

 –
Igen, az említettek mellé jöttek néhányan, de túlszárnyalni nem tudták őket –
érkezik a válasz Opál Róberttől. – Mert fontos a személyiség, az újak, például Badr
Hari, talán öt év múlva lehet kedvenc. Kiemelkedő, de még nem hordozza azokat a
személyiségjegyeket, mint Ernesto Hoost, Semmy Schilt vagy Peter Aerst.

A
Magyarországon többször meccselő fehérorosz Alekszej Ignasov is kapott egy
fejezetet, a szerzők kedvenceként szerepel. Hogy lehet-e még a régi az önmagát
reaktiváló Vörös Skorpió, arra Várhegyi Ferenc válaszol: – Különleges egyéniség,
egykoron benne volt a lehetőség, hogy a stílus egyik legjobbja legyen. Zűrös
életet élt, az évek sem múltak el nyomtalanul felette, mai teljesítménye már
nem közelíti meg azt, amit a kétezres évek közepén tudott. Nem teljesedett ki,
talán ha más helyre születik, más gondolkodásmóddal. Lehet, Hollandiában világbajnok
vált volna belőle. Nem látok esélyt arra, hogy újra régi fényében ragyogjon. A legutóbbi
budapesti meccse előtti videó összeállítás érzelmileg engem is felkavart, de
sajnos, a ringben már nem azt láttuk tőle, amit régen.

 A
K-1 kommentátorai láttak egy-két húzós bunyót, nem könnyű kiválasztaniuk a top
fightot. Robinak mindenekelőtt a Mark Hunt vs Ray Sefo harc ugrik be, igazi
gyöngyszemnek nevezi a két csupa szív sportember összecsapását. Kollégája Hunt
Le Banner elleni győzelmével indít, de lenyűgözte Schilt első K-1 idénye is,
amikor a hollandus porig alázott mindenkit. Várhegyi Ferencnek sok olyan fight
is nagy élményt okozott, ahol a színvonal nem verdeste az eget, inkább a dráma dominált.
Példának Bob Sapp és Ernesto Hoost hirigjét hozza fel. Bár a „Bestia” legyőzte
a klasszist, de megsérült, nem tudott tovább küzdeni, a helyére beugró Hoost pedig
egészen a világbajnoki címig menetelt.

 Magyar
világsztárra várva

 Beszélgetésünkből
nem marad ki a legeredményesebb magyar, a nemrég visszavonult Karacs Attila
sem. Abban mindketten egyetértenek, a „Hun” képességei alapján többre vihette
volna. De nem volt túl korai karrierje befejezése?


Attila tudja, mire van szüksége, lehet, már nem feltétlenül a ringben kell
megvalósítania önmagát – mondja Robi. – Ha belülről nem érzi az ember a
motivációt, akkor nincs miről beszélni. Jó példa erre az orosz MMA-király, Fedor
Emelianenko, aki már nem talált kihívást a harcban, inkább visszavonult. Hit
nélkül kapálni se menjen az ember, mert elvágja a gyökereket.

 –
Karacs jobb menedzseléssel a top közelébe kerülhetett volna – véli Feri. – Remek
fizikai alapokkal, jó technikai tudással rendelkezett, benne volt a lehetőség. Az
élvonalba pályázó román Daniel Ghita semmivel sem jobb tőle, ezt a szintet Attila
is tudta volna hozni. Az egyiknek kijön, a másiknak nem.

 Szó
esik a magyarországi gálákról is, Robi világszínvonalúnak minősíti a hazai
rendezvényeket, míg Feri a hangulatot emeli ki, különösen a debreceni bunyók
miliője fogta meg. Kijelenthető, a szervezés már elsőrangú, de mikor lesz
magyar harcos a legjobbak között?

 –
Komoly háttérmunka kell, de a harcosok közötti pozitív rivalizálásra is szükség
van – jelenti ki Opál Robi, aki példaként Hollandiát említi. – Az együttműködésre
már itthon is van példa, ezt a vonalat kellene tovább erősíteni,
elengedhetetlen az összefogás a pénzügyi és szakmai körök között. Nem akarok
jóslásokba bocsátkozni, hogy a magyarok közül ki és mikor kerülhet az elitbe.
Sok srácban van fantázia, ha nevet mondanék, lehet, elbíznák magukat. Andy Hug
mondta: a harcos halála a kényelem. Már óriási sztár volt Japánban, minden
luxust megadtak neki, ám ő úgy érezte, visszaesett, inkább visszament edzeni a saját
pincéjébe. Igazi Rocky feeling.

 Várhegyi
Ferenc keményebben fogalmaz kommentátor társánál, kijelenti, jelenleg nem tud
olyan magyar harcost mondani, aki záros határidőn belül a legjobbak közé
verekedhetné magát.


Bárcsak lenne olyan, akit ki tudnék emelni – érkezik egy sóhaj után az őszinte
vélemény. – Több emberben is látok lehetőséget, de Magyarországról nagyon nehéz
eljutni a nemzetközi élvonalba. Azt tanácsolnám a tehetségeknek, gyakoroljanak
szorgalmasan, aztán ha elértek egy bizonyos szintet, menjenek ki Hollandiába. Nem
lesz könnyű, rengeteg jó harcosuk van, nem borulnak majd a nyakukba, de lehet
tőlük tanulni. A K-1 története tele van holland sikerekkel. Több klubot kell
végigjárni, tanulni a mesterséget, mint egykor a céhlegények. A jó dolgokat –
edzés, életmód, étkezés, regeneráció – be kell építeni a felkészülésbe, akkor
van rá esélyük, hogy versenyképesek legyenek az európai elittel. Aztán jön a
menedzselés, e nélkül nem lehet boldogulni. Ki kellene használni Katona Attila
és Pap Vilmos kapcsolatrendszerét, velük együtt kidolgozni a versenyprogramot. Induljon
el az a fejlődés, ami nyugaton már beindult, fogjanak össze az itthoniak. Azt
kívánom minden harcművésznek, küzdősportot gyakorlónak, jussanak el nagy
tornákra, s legyenek nagy tornák itthon is.

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply