A párkapcsolat misztikája

A párkapcsolat misztikája!

Előfordult már veled olyan, hogy valamit nagyon szerettél volna átélni a pároddal, és miközben ezen gondolkodtál, ő pont erről kezdett el beszélni? Vagy amikor szeretted volna hallani a hangját, pár percen belül megszólalt a telefon, és a kijelzőn az ő nevét olvastad?

Vannak jelenségek, amelyek lehet, hogy pontosan addig érdekesek, titokzatosak, amíg nem akarunk mindenáron racionális magyarázatot találni rájuk. De miért is kellene mindent igazolni, nevén nevezni, és kizárni belőlük a csoda lehetőségét és azt, hogy az ember a mai napig olyan lény, akit több titok vesz körül. Egyre többen kezdjük megérteni, hogy a pozitív gondolkodásnak mekkora hatalma van, és ennek ellenkezője milyen sok betegség okozója. Sok mindent, látunk, tapasztalunk, de még több mindent akarnak mások belénk ültetni, aminek a fele sem igaz. Persze könnyebb és kényelmesebb, ha már mások által járt útra lépünk, de pont ez foszthat meg bennünket attól, hogy a saját életünk értelmét, határait felfedezzük.

A jól működő, szenvedélyes párkapcsolat megmagyarázhatatlan. Millió olyan házasság köttetik, ahol az esküvői fotóalbum tele mosolygós, boldog pillanatokkal. De nem mindegyik marad tartós. Van, ahol hamarabb, máshol később alszik ki a láng, és meleget szolgáló tűz többé parázslani sem képes. Eloltotta valami, amit ugyanolyan titok övez, mint a belebolondulás pillanatát:

– Miért lettél szerelmes abba lányba?

– Nem tudom, csak egyszerűen imádom!

Amikor véget ért a szerelem, akkor egy megváltozott érzés tört a felszínre:

– Elegem lett belőle! Nem tudom miért, de látni sem bírom! Idegesít minden, amit csinál vagy mond.

A tudomány, a pszichológia egyből megpróbál választ találni a viselkedésre, majd sémákban gondolkodva – azt gondolja- meg is fejti a titkot. Nem kell mindent megfejteni, sem megoldani. Van, akinek sohasem fájdul meg a torka a hideg víztől, mások belázasodnak. Van, aki nem bírja a komolyzenét, mások szenvednek a rockzenétől. Ha valaki menni akar, akkor nem kötelező marasztalni. Milyen kapcsolat lesz az, amit erővel és kényszerrel tartanak egyben?

Ha szereted a párod, és arra gondolsz, hogy milyen jó lenne, ha most itt lehetne melletted, és abban a pillanatban hirtelen megjelenik, ne gondold, hogy ez véletlen volt. Ha szeretnéd, hogy megsimogassa a karod, és mielőtt kimondanád, hozzád ér, és lassan elkezdi simogatni, ne hidd azt, hogy ilyen nincs, és ez is véletlen volt. Akkor és ott őszintén, minden érdektől és uralkodási vágytól mentesen vágytál valamire, ami lehetővé tette a maga egyszerűségében átélni ezt a csodát.

A legszebb az egészben, hogy a még mélyebb egymásra hangolódást lehet fejleszteni, és olyan szintre eljutni, ami sokkal több lesz, mint egy párkapcsolat. Ez ugyanis már a párkapcsolat misztikája.

A teljes cikk: .A párkapcsolat misztikája.

Posted by | View Post | View Group

Leave a reply