A Készenléti Rendőrség kiválósága is ringbe száll BM válogatottal a kínaiak ellen

image Folyik a felkészülés a TEK Zách utcai bázisán, ahol az idén rendhagyó módon együtt edzenek a BM válogatott tagjai, akik  a kínai rendészeti válogatott elleni összecsapásra készülnek. A K1 szabályrendszerű mérkőzés 80 kg-os kategóriájában nem más áll ki hírnevünkért, mint Szabó László, profi full-contact Európa-bajnok versenyzőnk.

A Terrorelhárítási Központ 4 hetes edzőtáborát Karacs Attila Európa Liga győztes K1 harcos irányítja, itt készül fel Szabó László is a TEK gálára.  A Készenléti Rendőrség kötelékébe tartozó Szabó László a magyar kick-box válogatott egyik oszlopos tagja. A békéscsabai illetőségű fighter nevéhez komoly bravúr fűződik: Olaszországban szerzett profi full-contact Európa-bajnoki címet, tavaly pedig a brazíliai kick-box világbajnokság dobogójának harmadik fokára állhatott fel vereség nélkül. A további versenyt súlyos bokaszalag sérülése miatt kényszerült feladni.

Szabó László maximalista, budapesti munkája után – Hricsovinyi Károly irányításával – a békéscsabai tréningeket is lelkiismeretesen végzi, közben Rehák György edzésein is szépen teljesít.

– A munkán és az edzésen kívül másra nem marad időm – mondta Szabó László. – Nem könnyű, de én választottam ezt az utat, áldozatokat kell hoznom, ha eredményeket szeretnék elérni.

Eredményekben márpedig nincs hiány, László az élsport mellett a rendészeti viadalokon is kimagasló teljesítményt nyújt: immáron négyszer győzött egymás után.

 – A TEK-gála hangulata nagyon megfogott, pedig pályafutásom során versenyeztem már egy-két helyen – emlékszik vissza. – Jó dolog hazai ringben, teltház előtt, barátok, ismerősök buzdítása mellett küzdeni. Nem kérdés, idén is győzni akarok. Rengeteg segítséget kapok a munkahelyemen, ezúttal is köszönet érte, és a TEK vezetésének is a lehetőségért, hogy együtt készülhetünk fel, amit  jó versenyzéssel és győzelemmel szeretnék meghálálni.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..